Avagy miként lesz egy helyi szervezet (egyébként szükségtelen) önfényező,
önreklámozó akciójából városunkról adott torz, egyoldalúan negatív kép a
médiában.
Igencsak különös cikk jelent meg Törökszentmiklósról 2019. ápr. 20-án, így az ünnepi időszakban, nagyszombaton a 24.hu oldalon. Hogy pontosan miről is akar szólni és főként milyen célból, az elsőre nem egyértelmű, de azért kiviláglik lassan, kiváltképp, ha a körülményeket is hozzávesszük.
Műfaját tekintve talán klasszikus riportnak mondhatnánk, csak hát ebből erősen kilóg itt-ott a lóláb.
A műnek már a címe is igen meglepő, mert érezhetően a negatív meglátást
hangsúlyozza, de az is a gond vele, hogy némiképp más tartalmat - inkább
szociológiai elemzést ígér -, mint amire később kifut a mondanivaló.
''Szinte már csak a megöregedett utcaalapítók élnek itt, a gyerekek elhúztak
nyugatra'' - ez a cikk címe. Majd a bevezetésben is folytatódik a
hangulatkeltés a generációkon át öröklődő nyomorúságról és kiszolgáltatottságról,
amely tán időszerűbb, mint az
úgynevezett szocialista korszakban volt. - állapítja meg a cikk
szerzője, jól meg is adva ezzel az alaphangot.
Majd egy kis kocsmai "idill" - mi más? - után rátér a lényegre, kimondva, hogy városunk a Szomszédok Egymásért Mozgalom (SZEM) hazai központja, és megtudjuk, hogy ezt az igen hasznos, a szomszédok egymásra figyelő, bűnmegelőzési szándékú mozgalmát a szép emlékű, már elhunyt tanárnő, Marica néni kezdeményezte. Merthogy Marica néni kertjébe az általunk - a szerző szerint - ''keletiek''-nek nevezett cigányok olykor-olykor bejártak megdézsmálni a termést... Kicsit ellentmond ennek, hogy a Délibáb utcában kezdettől, annak felépültétől lakó Gonda úr állítja, ott addig sem volt nagyon betörés, mielőtt megalakult a SZEM...
Többezres kivándorlás?
Így nehéz lesz folytatni a sirámot, áttérnek hát a fiatalok kivándorlására. Itt lép be a képbe sötétkék díszegyenruhájában (?) Kolozsi József, a SZEM spiritusz rektora, a Törökszentmiklósi Polgárőr Egyesület elnöke, aki kijelenti, hogy Törökszentmiklósról az elmúlt években mintegy ötezren emigráltak. Hogy ezt az állítását vajon milyen statisztika igazolja, azt nem említi!
Kétségtelen, a város népessége a legutóbbi, 2011-es népszámlálás óta is csökkent, ma alig 20 ezer fő lakja a települést, és én is ismerek családot, amely több gyerekkel települt ki Hollandiába. Az ötezres kivándorlási szám mégis túlzónak tűnik. Megkérdeztem ezért Markót Imre polgármestert, ő milyen számot tart reálisnak. Válaszában mindenekelőtt leszögezte, hogy kivándorlási adatokról nem tudunk. Ilyen nyilvántartást véleménye szerint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) sem vezet. Elképzelhető, hogy becsült adatok vannak. De az ötezres kivándorlási szám megalapozatlan!
Népességváltozásról beszélhetünk, Törökszentmiklós esetében - az országos viszonyokhoz hasonlóan - népességcsökkenés tapasztalható. Ez a csökkenés egészen az 1980-as évek elejétől kimutatható. 1980-as adatok szerint a város történelmi népessége 25 ezer fölött volt (a város történetében a legnagyobb népességszám ekkor volt mérhető), mára 20 ezer fő körüli a város lakossága. Pontos statisztikai adatok nincsenek, csak az éves becslések. Ebben az elmúlt közel negyven év(!) viszonylatában tehát az ötezres csökkenés helytálló adat lehet, de ez nem a kivándorlás eredménye, hanem számtalan más, a népességszámot befolyásoló gazdasági, társadalmi változás következménye.
A 24.hu írása a kivándorlási hullám egyik kárvallottjaként mutatja be a 93 éves Piroska nénit. Nyilván jobban szereti minden idős ember, ha az övéi segítik elesettségében, de szerencsére kiderül, hogy a nénit kielégítően ellátja a szociális gondozói szolgálat, és a városban lakó veje is szinte naponta meglátogatja. Olyan nagy baj tehát nincsen! Meg még a szomszédi figyelő-rendszer és a polgárőrök is segítik.
Városszéli életek
Ezek után a Törökszentmiklós környéki tanyavilágban jártak a lap munkatársai, írják. Valójában mindössze pár száz méterre távolodtak el a város végét jelző tábláktól! Olyan házaknál, embereknél voltak, akik afféle köztes, már nem a városban, de még nem igazán tanyavidéken élnek. Ám hamar kiderül a szövegből, hogy nem is a valódi tanyák életkörülményeinek megmutatása, nem a bevezetőben felemlegetett hajdani falukutatók munkájának folytatása a fő cél. A fontos az, hogy a Szomszédok Egymásért Mozgalom (SZEM) polgárőreivel jártak az elhagyott téglagyár környékén és a Tenyői út melletti Szőlőhátulja dűlőben lakó néhány nehéz sorsú embernél a polgárőrök kíséretében.
