SZOMBATON INDUL A KAMPÁNY!

Sok minden múlhat az 1. számú egyéni választókerületben 2020. január 19-én, vasárnap tartandó önkormányzati képviselőválasztás eredményén. Leginkább most az, hogy meglesz-e Markót Imre polgármester csapatának minősített többsége a képviselő-testületben.

A szabályok szerint januárban nálunk időközi választás lesz, mivel az október 13-i szavazás érvényes, de a két legtöbb voksot kapott jelölt szavazategyenlősége miatt eredménytelen volt. Ilyen esetben pedig az időközi választást a szavazás napjától számított százhúsz napon belülre kell kitűzni. A Helyi Választási Bizottság (HVB) tehát nem is használta ki a teljes 120 napos keretet, mégis többen kifogásolják, miért lesz ilyen soká a választás, hiszen másutt már le is zajlott az ismétlés. Csakhogy azokon a helyeken jogsértés, kifogás miatt megismételt szavazást tartottak, amelyet az eredeti szavazás napját követő harminc napon belüli időpontban kell megtartani.

Megindult tehát újból a választási eljárás folyamata az 1. választókerületre. És máris meglepő közzétételre találni. A Törökszentmiklósi Helyi Választási Bizottság a 2020. januári időközi választásra három jelölő szervezetet vett nyilvántartásba: a FIDESZ Magyar Polgári Szövetséget, a Kereszténydemokrata Néppártot (KDNP) és az Otthonunk Szentmiklós Egyesületet. (Jelölő szervezet a civil szervezetek bírósági nyilvántartásában jogerősen szereplő párt, valamint egyesület lehet.)

Vagyis a FIDESZ és a KDNP külön állít jelölteket? Annak ellenére, hogy a 2019. évi önkormányzati választáson a FIDESZ és a KDNP mint pártszövetség, közös jelöltekkel indult városunkban a polgármesteri posztra és a képviselői helyekre. És ebből adódóan is van még egy-két érdekes kérdés, amelyekre dr. Libor Imrétől, a Helyi Választási Iroda vezetőjétől kértem választ.

Kérdés: Lehet-e tudni, hogy most miért lépnek fel a FIDESZ és a KDNP külön jelölő szervezetként?

Válasz: A jelölő szervezetek külön-külön kérik a nyilvántartásba vételüket. Amennyiben ez megtörténik, úgy a későbbiekben állíthatnak közös jelöltet.

Kérdés: A 2005 decemberében alapított Fidesz-KDNP Pártszövetség léte továbbra is lehetővé teszi jogilag, hogy külön is jelölteket állíthassanak?

Válasz: A jelölő szervezetek állíthatnak külön is jelöltet, de amennyiben közös jelöltet már állítottak, akkor már nem.

Kérdés: A HVB most közzétette három jelölő szervezet nyilvántartásba vételét. Az októberi választásoknál nem volt ilyen közzététel! Miért? 

Válasz: Az általános önkormányzati választásokon a jelölő szervezetek vagy az Nemzeti Választási Bizottságnál vagy a Területi Választási Bizottságnál kérték a nyilvántartásba vételüket. A jogszabály az időközi választás esetében a HVB-re delegálja ezt a jogot. 

Kérdés: Mi a határidő arra, hogy további jelölő szervezetek kérjék nyilvántartásba vételüket?

Válasz: A jelölő szervezetek nyilvántartásba vételét a választás kitűzésétől a jelöltállítási időszak végéig célszerű kérelmezni. Elvileg nincs végső határidő, tehát a választási eljárás teljes időszakában lehet nyilvántartásba vételt kérni, de minek, ha az adott választáson már nem tud jelöltet állítani a jelölő szervezet. Tehát a kezdő határidő a választás kitűzése, végső pedig nincs megszabva, így a választási eredmény jogerőre emelkedése.

Kérdés: Független jelöltekkel kapcsolatban mi a tudnivaló? Vittek el jelölő lapokat ilyen céllal?

Válasz: A független jelöltnek értelemszerűen nem kell nyilvántartásba vetetni magát előzetesen. A kampány november 30-tól indul. Bár már le lehet adni az ajánlóív igénylő nyomtatványt, de az ajánlóíveket csak november 30-tól adjuk át. Még senki nem adott le igénylőlapot. 


Sebők Emília


Az időközi választás előző tárgyalása: IDŐKÖZI VÁLASZTÁS 2020. JANUÁR 19-ÉN