SZÓKARATE AZ M4-ESRŐL

Az Abony-Fegyvernek közötti szakasz sorsa a tét!

Másfél hónapja mindössze, hogy sajtóhírekből tudomást szerezhettünk róla, tovább csúszik a városunkat is érintő M4-es autópálya-szakasz továbbépítése, befejezése! A kormány legutóbbi határozatával 2020. negyedik negyedévére halasztotta a 2015 tavaszán - az úgynevezett G-napon Simicska Lajos és Orbán Viktor között kitört háborúság miatt - leállított Abony-Fegyvernek közötti szakasz befejezési határidejét! De egyelőre még a közbeszerzési pályázatokat sem írták ki az út befejezésére!

Az M4-es a kormány eredeti terve szerint Budapestet kötné össze a román határral, Cegléd, Szolnok, Karcag, Püspökladány, Berettyóújfalu és Nagykereki nyomvonalon. Részletekben tervezték megépíteni, lehetőség szerint EU-s pénzből. Csakhogy erre nem adott támogatást az unió. Az Abony-Fegyvernek közötti szakasz, benne a Tiszapüspöki melletti új Tisza-híddal, mégis elkezdett épülni, ahol is az egyik fő kivitelező a Simicska tulajdonában lévő Közgép volt. Ezért hát, hogy a Simicska-Orbán viszály sorscsapásként bénította meg az itteni építkezést.

ÉPÍTÉSI TERÜLET? - A hátrahagyott sóderhalmon már növények nőnek, a pillérekből kilógó betonvasakat a rozsda eszi. (a szerző felvételei)

A tervezett autópálya a jelenlegi 4-es számú főút vonalán húzódna, vagyis azt az utat tenné kétszer kétsávos, legalább gyorsforgalmi úttá, amely a "Közlekedési baleseti statisztikai évkönyv, 2016" című KSH-kiadvány adatai szerint a legveszélyesebb közút az országban! Az Alföldet keresztbe szelő 4-es főútvonalon tavaly 13 halálos baleset történt! És a 352 kilométer hosszú 4-esen a múlt évben átlagosan minden másnap legalább egy, könnyű sérüléssel járó baleset volt. 

Az M4-es autópálya eredetileg 2016 végére befejezni ígért Abony-Fegyvernek közötti szakaszán tehát még arra is várni kell, hogy a munkálatok újrainduljanak! Ez év április végén viszont megkezdődött az M4 gyorsforgalmi út Üllő és Cegléd közötti szakaszának építése. Volt is ünnepélyes szalagátvágás, alapkőletétel, miniszteriális részvétel. És azt is láthatja, aki arra jár, milyen szépen, ütemesen épül az M4-es - a városunkat érintő szakasznál jóval később elkezdett -, Berettyóújfalutól az országhatárig tartó vonala.

Felénk meg a semmi! Illetve a szokásos szókarate! Pár nappal ezelőtt, 2017. november 14-én Rózsa Endre, az MSZP Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezetének elnökhelyettese most éppen Molnár Gyulával, az MSZP elnökével tartott sajtótájékoztatót Szolnokon a két és fél éve leállított Abony-Fegyvernek közötti M4-es szakasz torzóinál. (Szeptember 29-én Bangóné Borbély Ildikó országgyűlési képviselővel Törökszentmiklós mellett tartottak ugyanerről sajtótájékoztatót a nem épülő út maradványainak tövében.) E hét elején már sokadszorra szólították fel a Fidesz-kormányt: folytassa a térségünk számára elengedhetetlen autópálya építését! Sőt, Rózsa Endre a sajtótájékoztatón név szerint felszólította Boldog István országgyűlési képviselőt, útügyi biztost, hogy tegyen az útszakasz folytatása érdekében!

(Képkivágás az MSZP videójából.)

Másnap, november 15-én pedig - talán az MSZP-sek sajtótájékoztatójára reagálva - megjelent Boldog Istvánnak, a térség Fidesz-es országgyűlési képviselőjének Facebook-os oldalán egy kis videó azzal a lelkesítő szöveggel, hogy: "Nagyon jól halad az M4-es autóút építése az M0-ás felől, térségünk irányába! Magyarország és térségünk tovább fejlődik!"

 Majd amikor néhány érdeklődő az Abony-Fegyvernek közötti félbehagyott szakasszal kapcsolatosan kérdezősködött, egyértelműsítették a képviselő posztját: 

"Tisztelt érdeklődők! A videó az Albertirsa - Cegléd közötti szakaszon készült. Az Abony - Törökszentmiklós közötti szakasz folytatásának előkészítése folyamatban, miután a Közgép végre hajlandó volt megegyezni a Tisza-hídról a Kormánnyal! Nyilvánvaló politikai okból (Simicska Lajos cége a Közgép, aki a Jobbik gazdája) húzták eddig az időt a Közgépesek. Hamarosan megtörténik a közbeszerzés kiírása a leállított szakaszra, sőt, tovább Püspökladányig. Tisztelettel: Boldog István" 

Anélkül, hogy erre a számunkra oly kínos, hátrányos ügyre rárakódott politikai hordalékkal foglalkoznánk, a fentiek alapján úgy látszik, annyit kijelenthetünk: Az Abony-Fegyvernek útszakasz építésének leállítása és az újrakezdés elhúzódása is a Simicska Lajos és Orbán Viktor közötti személyes harc következménye, aminek egy egész térség lett az áldozata! Normális országban ilyen nem fordulhatna elő! 

Sebők Emília