RIASZTÓ BALESETI KRÓNIKA

Az elmúlt év decembere nemcsak az ünnepvárás és ünneplés hava volt városunkban, hanem sajnos a meglepően sok közúti közlekedési baleseté is.

A hónap második felében egymás utáni napokon, sőt volt, hogy egy nap két helyen is történtek Törökszentmiklós belterületén olyan közlekedési balesetek, amelyek a rendőrség tudomására jutottak. Kérésemre a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-Főkapitányság Kommunikációs Szervezete adott ezekről esetleírást:

2019. december 15-én - Egy törökszentmiklósi lakos 8 óra után a Vásárhelyi Pál úton közlekedett személygépkocsijával. Haladása során, a kihelyezett elsőbbségadás kötelező közúti jelzőtábla ellenére, nem biztosított elsőbbséget az Alatkai út és a Vásárhelyi Pál út kereszteződésénél egy elektromos kerékpárral közlekedő 63 éves férfinek, és összeütköztek, a kerékpáros a személygépkocsi oldalának ütközött. A kerékpáros férfi súlyos sérülést szenvedett a baleset során, és kórházba szállították. - A police.hu beszámolója szerint a baleset után a személygépkocsi vezetője segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság emberei azonnal hozzákezdtek az ügy felderítéséhez, és az aprólékos adatgyűjtésnek köszönhetően rövid időn belül Törökszentmiklóson, egy lakóház előtt rátaláltak arra a fehér színű személygépkocsira, melyre a sértett által megadott leírás ráillett. A házban lakó férfi elmondta, hogy néhány órája valóban ő közlekedett ezzel a személygépkocsival, ezért a 35 éves járművezetőt előállították, és gyanúsítottként kihallgatták.

2019. december 18-án - Egy szolnoki lakos 7 óra előtt néhány perccel a Kossuth Lajos úton közlekedett személygépkocsijával. Eközben nem biztosított elsőbbséget a Kossuth L. út és a Hunyadi út kereszteződésénél a kijelölt gyalogos-átkelőhellyel párhuzamos kerékpárúton kerékpárral közlekedő 13 éves törökszentmiklósi lakosnak, akit elütött. A kerékpáros fiú könnyű sérülést szenvedett a baleset során. A járművekben anyagi kár keletkezett.

Ugyanezen a napon egy fegyverneki lakos 9 óra után a Wesselényi úton közlekedett személygépkocsijával. A Wesselényi út és a Puskás Ferenc út kereszteződésénél, a kihelyezett elsőbbségadás kötelező közúti jelzőtábla ellenére, nem biztosított elsőbbséget a neki balról érkező, 33 éves nő által vezetett személygépkocsinak, és összeütköztek. A baleset során a törökszentmiklósi nő könnyű sérülést szenvedett, a gépjárművekben anyagi kár keletkezett.

2019. december 19-én - Ismeretlen személy 18 óra után Törökszentmiklós, Kossuth Lajos úton közlekedett személygépkocsival, és hátulról nekiütközött az előtte haladó, tiszapüspöki nő által vezetett személygépkocsinak. A baleset során a 36 éves nő és utasa könnyű sérülést szenvedtek, mindkét gépkocsiban anyagi kár keletkezett. - A rendőrség hivatalos honlapján később azt tették közzé, hogy egy 27 éves törökszentmiklósi férfi volt részese ennek a közúti közlekedési balesetnek, aki a helyszínről úgy hajtott el, hogy nem győződött meg arról, megsérültek-e a másik járműben utazók. A baleset során a vétlen járműben utazók közül egy 15 éves kiskorú - az elsődleges orvosi vizsgálat szerint - 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A törökszentmiklósi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki S. Bélát. - Az Ibolya Cukrászdánál lévő zebra előtt történt eset szemtanúi a városban arról számoltak be, hogy a gyanúsított egyszerűen kikerülte a sérült járművet, és nagy sebességgel elhajtott a helyszínről.

2019. december 20-án - Egy fegyverneki lakos 16 óra után a Petőfi Sándor úton közlekedett személygépkocsival. A Petőfi Sándor út és a Bethlen Gábor út kereszteződésében a kihelyezett 'Állj! Elsőbbségadás kötelező' közúti jelzőtábla ellenére nem biztosított elsőbbséget a Bethlen Gábor úton segédmotorkerékpárral közlekedő törökszentmiklósi lakosnak. A baleset során a motoros könnyű sérülést szenvedett, mindkét gépjárműben anyagi kár keletkezett.

2019. december 25-én - Egy helyi lakos 16 óra után a Kossuth Lajos úton közlekedett kerékpárjával, és eközben nem biztosított elsőbbséget az őt előző, és mellette elhaladó 22 éves férfi által vezetett személygépkocsinak, amellyel összeütközött. A baleset során a 37 éves férfi 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, mindkét járműben anyagi kár keletkezett. Az intézkedés során a rendőrök az összeütközésben részeseknél alkoholszondát alkalmaztak, amely a kerékpáros esetében pozitív értéket mutatott.

"Nem biztosított elsőbbséget" a leggyakoribb megállapítás a városunkban decemberben  történt közúti közlekedési balesetek leírásában, és előfordul még a segítségnyújtás elmulasztása. Mondhatni, hogy ezek szerint a legprimitívebb vezetési hiba és egy súlyos emberi mulasztás jellemzi az eseteket. A balesetek körülményeit azonban a rendőrség még vizsgálja.

A fentebb leírt eseteken kívül azonban voltak még anyagi károkat okozó járműves "találkozások" a város útjain az év utolsó hónapjában. Amikor a rendőrök csak felvették az adatokat, de mivel elismerte felelősségét az egyik fél, ezért jegyzőkönyv nem készült; majd a biztosító rendezi a dolgot. És voltak ijesztő éppen csak "megúszások"! Amikor például a Pánthy úton, az Ipolyi Közművelődési Központnál álltak a járművek a lámpa váltására várva, és az álló járműveket egy személygépkocsi balról nagy sebességgel előzve kiszáguldott a Kossuth útra a városközpont felé. A zebrán szabályosan átkelők pedig sápadtan adtak hálát az életükért, hogy pár másodperccel, méterrel nem előbb jártak...!

Közlekedési helyzetképünk tehát korántsem megnyugtató. A rendőrségi értékelés szerint a járművezetők egy része nem figyel oda a megváltozott útviszonyokra, nem ismeri fel az abban rejlő veszélyeket. A ködös, hűvös idő páralecsapódásokat képez az úttesten, melyen a nyári gumival közlekedő autók kerekei még könnyebben megcsúsznak. A gépjárművezetőknek is alkalmazkodni kell a megváltozott közlekedési környezethez. Ebben az időszakban különösen fontos, hogy a megszokottnál is nagyobb követési távolságot tartva, körültekintően és lassabban közlekedjenek, a mindenkori út-, látási és forgalmi viszonyoknak megfelelően. Óvatosabban kell a járművel gyorsítani és lassítani.

A rendőrök folyamatos jelenlétükkel mindent megtesznek az utak biztonságáért - hangsúlyozza a testületi kommunikáció - és a balesetek elkerüléséért. Azonban a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy a szabályokat betartva, türelmesen, egymásra odafigyelve, felelősen vesznek részt a közlekedésben.

Sebők Emília 


A fotókat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-Főkapitányság Kommunikációs Szervezete bocsátotta rendelkezésemre.