RÁKERÜLTÜNK A JÁRVÁNY-TÉRKÉPRE, DE BETEG NINCS VÁROSUNKBAN!

Ahogyan erősödik, egyelőre szerencsére nem a koronavírus-járvány, mint az attól való félelem és a (még mindig hiányos) felkészülés, úgy válik egyre nyilvánvalóbbá a kormányzati kommunikáció elégtelensége. Aminek egyik szembeszökő példája, hogy két szakemberük sem azonos módon foglal állást, ezért egymástól eltérően nyilatkozgatnak arról, közzé kellene-e tenni a fertőzöttek és a karanténban lévők földrajzi elhelyezkedését az országban. Mindezt pedig a kért bizalom jegyében...!

Horváth Ildikó, az EMMI egészségügyi államtitkára a minap azt ígérte, hogy a jövőben(?) közölni fogják, az ország mely részében élnek a fertőzöttek, milyen korúak, neműek. Ennek ellenére Müller Cecília országos tisztifőorvos (aki szemben az államtitkárral, tagja a teendőket összefogó operatív törzsnek...), továbbra is ragaszkodik az álláspontjához: "megítélése szerint az érintett közönség számára nincs relevanciája ezeknek az információknak, így csak a szakemberek számára teszik azokat megismerhetővé".

Hogy ez mennyire nem így van, arra csak egy példa: Tegnap olvastam Isaszeg polgármesterének Facebookon kiadott közleményét, amelyben tudatta, hogy városukban is van koronavírussal fertőzött beteg. Ez egy sajnálatos hír, de ami igazán tanulságos kellene, legyen a kormány kommunikátorai számára, az, amilyen elszántan, sőt esetenként elkeseredetten követelte több ottani lakos, hogy megtudhassanak valamit a fertőzött személynek legalább a településen való elhelyezkedéséről. Mert ez alapján próbálnák felmérni a saját maguk és családjuk potenciális érintettségét... De ez már egy másik problémához vezet át...

Városunkban is időről időre szárnyra kelnek híresztelések, kiket vittek el futurisztikus védőruhába öltözött mentősök koronavírus-fertőzöttség gyanúja miatt. Volt, hogy a szóbeszédben szereplő ugyanazon személy férfi volt és Debrecenből jött haza, mások szerint nő volt és innen, itthonról vitték el... Akárki és akárhonnan is indult, róla már tudni lehet, hogy szerencsére negatív lett a vírus-tesztje.

Markót Imre polgármester tegnapi tájékoztatója pedig a 2020. március 18-i törökszentmiklósi állapotot írta le, eszerint:
Nincs koronavírussal fertőzött beteg városunkban! Három személy van úgynevezett házi karanténban, kizárólag megfigyelés miatt, mivel olyan országból érkeztek haza, amelyik veszélyeztetett helynek minősül.

Ennek alapján viszont rákerültünk a szigorúan nem hivatalos (a fent leírtak miatt ilyen nem is lehet nyilvános...!) pandémia/járvány-térképre. Lásd fent.

Sebők Emília


A térkép jelmagyarázata: Fekete szín - haláleset, narancs szín - igazolt eset, citrom - félhivatalosan igazolt koronavírusos eset, zöld szín - házi karantén. Forrás: https://pandemia.hu/