ÓBALLAI FALUNAP

Jöttek és mentek egész nap az emberek. Közben találkoztak, beszélgettek. 

SZEMÉLYES FALUNAPOZÓ

Kicsit túl sok már az országban az ilyen-olyan fesztivál, nem is mindnek sikerül tartósan megtalálnia a helyét, a közönségét. A falunap azonban más! Ott a program nem csak önmagáért, hanem azért is van, hogy az emberek találkozzanak, együtt legyenek.

Már vagy 10 éve, hogy először, mintegy véletlenül vetődtem ki az Óballai Falunapra, és azt szinte észre sem vettem, hogy mit lehet ott enni, venni, annyira élveztem, hogy lépten-nyomon miklósi barátok, ismerősök jöttek szembe és megálltunk és beszélgettünk, és volt egymásra egy kis időnk! Azóta az én életemben sok minden alapjaiban változott, de egy valami fixen megmaradt:

az Óballai falunap!

Közben pedig kicsit szatmári is lettem, ahol nyár vége táján egymást érik az ilyesféle rendezvények. És azt vesszük észre, hogy a legtöbb helyen valamelyest csökken a rendezvények iránti érdeklődés. No meg itthon is volt, aki arról panaszkodott a Szentmiklósi Napok kapcsán, hogy nem is jött el, mert már unalmas a hagyományos aratóverseny...! Elgondolkodtam, hogy is van ez.

Lehetne mondani a szervezőknek jó (?) tanácsként, hogy időről-időre újítsanak a programokon, legyenek új elemei a szórakoztatásnak. Vannak! Óballán például tegnap számos olyan eleme volt a programnak, amely gazdagította a már megszokott műsort. Mégis, eleinte úgy láttuk, hogy most kevesebben látogattak el a rendezvényre, mint korábban. De jobban megfigyelve a helyzetet, inkább azt mondanám, hogy megváltozott a közönség áramlása. Régebben egyszerre kiözönlöttek az emberek a délelőtt közepén, majd délután haza, a fiatalok meg ki az esti bulira. Most jöttek és mentek egész nap az emberek.

Mégis van bennem némi félelem, hogy esetleg tartós lesz az érdeklődés csökkenése a falunapos, városi napos rendezvények iránt! Mert például, mit lehetne a hagyományos aratóversenyen vagy a szilvalekvárfőzésen mint programponton módosítani, modernizálni? Semmit! Az emberek meg az akciófilmeken, tévés valóságshow-kon edződve mindig valami újat, valami gyorsan változót várnának.

NEM! A falunap nem ilyen! Ott le kell kicsit lassulni, sétálni a falu főutcáján, ráismerni régi iskolatársakra, hajdani szomszédokra. Sőt: új ismeretségeket lehet kötni, új ismereteket lehet szerezni! Emberileg gazdagodni.

KÉZMŰVES UDVAR - NAGYKUN NÉPMŰVÉSZET

A Falunap egyik újdonsága volt, hogy a Kézműves Udvar most "beköltözött" a főutcára, és valóban tárt kapukkal várta vendégeit. Fontos változás ez, mert a korábbi alkalmakkor a rendezvény központjától távolabb volt a Kézműves Örökség Egyesület portája, és nem is igazán voltak ott mindig nyitottak az érdeklődők fogadására. Az idén Bán Andrea néprajzkutató udvara volt a Kézműves Udvar, aki néprajzkutatóként szakavatott házigazdának bizonyult, úgy is mint az Egyesület elnöke.

Hajnal László, az Óballai Falunap "Atyja" már az elmúlt években is meghívott környékbeli településeket, mutatkozzanak be itt, de - úgy tűnik - ez az ötlet azzal teljesedett ki, hogy konkrét tartalmat kapott: Ezúttal néhány nagykun településről hívták meg a Nagykun kézimunka szakköröket, ismertessék meg velünk szépséges munkáikat, adjanak nekünk betekintést legfőképpen a gyapjúval "festett" virágos vászonnemű és a kunsági csipke elkészítési technikájába. De nemcsak a tárgyalkotó népművészetüket ismerhettük meg, jöttek a Nagykunságból népdalkörök, néptáncosok és másban tehetségek.

Kisújszállás, Túrkeve, Kunmadaras és Kunhegyes asszonyai hozták el és állították ki alkotásaikat az udvarban felépített kis bemutató pavilonokban, de miközben a látogatók ámulva csodálták a hímzett párnákat, terítőket, a leheletfinom vert csipkéket, az ügyes kezek nem pihentek, varrták a mintákat, vitték az orsók a fonalat a mintán. 

A kiállított népművészeti alkotások mellett megvásárolhattuk a nagykunsági kunhímzésről, a szűr- és szűcshímzést bemutató könyvet is, amelyet tavaly adtak ki Kisújszállás újratelepülésének 300. esztendejében. (Értékes példa a mi közelgő azonos évfordulónkra készülve...!) Leírják, hogy a kunhímzés Magyarország hímzésemlékei közül a legrégebbinek tekinthető, több száz éves múltra tekint vissza. Felemlítik természetesen, hogy "a magyarság ez egyik legősibb hímzésének kevés megmaradt példánya közül a legrégebbiek az esztergomi Keresztény Múzeumban találhatók." Ám azt sajnos nem tudatják a könyv szerzői az olvasókkal, hogy az ott őrzött darabok Ipolyi Arnold gyűjteményéből származnak, aki az 1860-as években gyűjtötte össze ezeket a hímzéseket, amikor a törökszentmiklósi plébánián szolgált.

Ennyi a mi kötődésünk a kunhímzéshez és ez nem kevés. De nem is több! Törökszentmiklós nem tartozott a történelmi Nagykunság települései közé. Mégis, a Nagykunság hagyományai közel vannak hozzánk, közelebb állónak érezzük magunkhoz, mint más környező vidékekét. Ezért is öröm, hogy most közelről is betekintést kaptunk ennek a vidéknek a népművészetébe.

Sebők Emília

(A fotók a szerző felvételei.)