MIKLÓSI VÁR – TÖREDÉKEK / 1. RÉSZ

Tavaly nyáron elkezdődött a Szent Kristóf Katolikus Óvoda építése a templommal szembeni kis utcában, ahol századokon át egy iskolaépület volt. Azelőtt viszont itt állt a törökök által épített szentmiklósi palánkvár, ezért most az alapok kiásásakor régészeti leletmentés folyt a területen. Erről kutató- és előadótársam külön cikkben számol be.*

Hogy egykori palánkvárunk történetét és az építkezés során nemrégiben előkerült leleteket értelmezni tudjuk, egy kissé távolabbra kell visszamennünk az időben, mint a török kor. Sajnos nem elég csak a hazánkban "nagysikerű" Szulejmán című történelmi török szappanoperára hagyatkoznunk, az ugyanis a valóságtól nem is állhatna távolabb.

A KEZDETEKTŐL A MOHÁCSI CSATÁIG

A városunk mai területén előkerült szórványleletek tanúsága szerint otthonunk már a jégkorszak óta lakott vidék. A kedvező adottságok (jó termőföld, folyóvíz, gazdag állatvilág, jó búvóhelyül szolgáló, mocsárral körülvett szigetek) miatt őseink már az emberi történelem legkorábbi időszakában megtelepedtek itt. Az eddig előkerült leletek lefedik szinte teljes történelmünket, vagyis annak minden korszakát.

Balaszentmiklós első (latin nyelvű) írásos említése Károly Róbert királyunk uralkodásának idejéből, 1332-ből való. A település ekkor már az egri káptalan tizedjegyzékében (egyházi adó-jegyzék), mint "anyaegyház"szerepel. Ez nem kisebb tényt jelöl, mint hogy Balaszentmiklós akkor már önálló templommal, plébániával, plébánossal, sőt a környező kistelepüléseken számos "filiával", azaz leányegyházzal rendelkezett. Ez utóbbiak többségén templom volt ugyan, de állandó egyházi személyzet híján, a hitéleti teendőket (keresztelés, szentmise bemutatása, gyóntatás, esketés, temetés) a balaszentmiklósi egyház látta el.

A település első magyar nyelvű írásos említése 1399-re, Luxemburgi Zsigmond királyunk uralkodásának idejére datálódik: A szóban forgó dokumentumban "Zenthmyclos" néven, már mint vásártartási joggal rendelkező mezővárost említik meg. Ez az írás egyben a korabeli Szolnok vármegye első magyar nyelvű nyelvemléke is!

Magyar és kun nemesi viselet Zsigmond korában.

Huszka József litográfiája. Rekonstrukció korabeli miniatúrák és falfestmények alapján.

A sorozat megjelent az Archeológiai Értesítö 1885-ös évfolyamában.

Ebben az időben városunk jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint maga a vásártartási jog, illetve a mezővárosi rang. Valóban jelentős és gyorsan fejlődő-gyarapodó településről beszélhetünk, ugyanis nem csak országos, hanem nemzetközi jelentőségű kereskedelmi- és hadi utak csomópontjában feküdt a korabeli városközpont. Ezek a fő kereskedelmi útvonalak, a kor valóságos "autópályái" voltak. Egyikük a K-Ny-i irányú, Erdélyt a fővárossal összekötő ún. "Só út" volt, amely az erdélyi só- és ércbányákat kötötte össze a kormányzati központtal, vagyis Budával, a másik pedig az ebből városunkban D-K-i irányban elágazó, nem kisebb jelentőségű útvonal, az ún. "Kontstantinápolyi út" volt. Ez utóbbin lehetett Aradon és Temesváron keresztül elérni Dél-Erdélyt, azon túl pedig Szerbiát, illetve a korabeli Bizánc fővárosát, Konstantinápolyt. Ez az útvonal ma a 46-os út, egykori elágazásuk pedig ott lehetett, ahol ma a református templom, illetve a Bethlen Gábor Református Általános iskola áll.

A fenti kép bal oldalán a XIV.- korai XV. századra jellemző magyar katonai viseletek láthatók. A magyarság erre az időre már évszázadok óta elhagyta a pusztai nomád harcmodort és annak külsőségeit, ugyanis már a tatárjárást megelőzően átvettük a nyugat-európai nehézlovas, lovagi hadseregek mintáit. A tatárokkal vívott harcok azonban bebizonyították, hogy továbbra is szükség van a gyorsan reagáló, roppant mozgékony és éppen ezért ütőképes könnyűlovasságra, amely onnantól kezdve évszázadokon át magyar sajátosság maradt. Ennek jelentőségét Nyugat-Európában majd csak a XVIII. sz. derekán ismerik fel ismét. Hazánkban egy sokkal prózaibb oka is volt azonban a könnyűlovas harcmodor népszerűségének, mégpedig az, hogy a szinte teljes testet és lovat beborító nehézlovas vértezetet csak a leggazdagabbak tudták megengedni maguknak. Az illusztráción tehát magát a királyt, illetve a kor hadba vonuló köz- és középnemeseit láthatjuk könnyűlovas felszerelésben.

A kép jobb szélén a Zsigmond korára jellemző kun nemesi viselet látható. A tatár inváziót megelőzően, majd annak éveiben az országba betelepülő kunok öltözködése még jó ideig őrizte a sztyeppei nomád hagyományokat, bár az idő múlásával folyamatosan hasonult a korabeli magyar viseletekhez. Érdekes azonban, hogy számos praktikus ruhadarabjukat, vagy használati eszközüket viszont a magyarság vette át és használta előszeretettel. Ilyen volt például a kor baseball sapkája, a kun süveg, illetve a mostani leletmentésünk során, a török kort megelőző rétegből, késő-árpád kori kerámiák társaságában előkerült íjászgyűrű.

A kun süveg vagy kun csákó a kun betelepülést követően olyan népszerű viselet lett, hogy azt általánosan a XVIII. sz. közepéig, az Alföldön, különösképp a Kunságban pedig egészen a XX. elejéig viselték. Az íjászgyűrű pedig nem más, mint az ún. sztyeppei íjászat (sztyeppei íjfeszítési mód) elengedhetetlen kelléke. Ez az eszköz védi meg ugyanis az íjász hüvelykujját attól, hogy az íj idege megvágja azt. Ez az íjfeszítési technika a kun betelepüléssel honosult meg és terjedt el hazánkban.

A csontból készült íjászgyűrű, amit a leletmentés során találtam, illetve használati módja:

Erről az érdekes leletről azonban majd később még bővebben ejtek szót. 

Forrás: https://users.atw.hu/sarkanykronika/ismerteto.htm

A MOHÁCSI CSATA UTÁNI IDŐK

Zsigmond király korát elhagyva, újabb történelmi mérföldkő városunk történetében az 1526-os esztendő. 1526. augusztus 29-én ugyanis a szultáni török had megsemmisítő csapást mért a magyar seregre Mohácsnál. Szulejmán szultán a viszonylag egyszerűen kivívott győzelmet azonban hadicselnek tartotta, és egy komolyabb magyar hadsereget sejtett a közelben. Éppen ezért a török a csata helyszínén hosszú napokig várakozott teljes készenlétben. Csak miután felderítőik jelentései beérkeztek (Teljes a zűrzavar az országban, nincs másik magyar hadsereg, a rendek az eltűnt II. Lajos király utódlásával vannak elfoglalva.), indult meg a török had az ország szíve felé.

Ekkor a törökök pusztítva, rabolva feldúlják az Alföld nagy részét, portyázó csapataik messzire eljutnak, így Balaszentmiklósra is. Hírük azonban jóval megelőzi őket, így a lakosság (már aki tud) mindenét hátrahagyva menekül a török elől. Szeptember 10-én a török megérkezik Buda alá. A teljesen üresen és védtelenül hagyott fővárosba Szulejmán szeptember 12-én vonul be, majd azt két nappal később, 14-én teljesen kifosztják és felgyújtják.

A királyi palotában, ahol egy emberöltővel korábban még Hunyadi Mátyás humanista udvartartása és a magyar reneszánsz virágzott, most Szulejmán szultán száll meg. Nincs már hadsereg, amely útját állhatná a hódítóknak, így a török akadálytalanul rabolhatja ki a Dunántúl és az Alföld szinte egészét. A hűvös őszbe forduló időjárás azonban nem kedvez már egy hosszabb hadjáratnak, így Szulejmán fő célja, Bécs bevétele a következő évekre tolódik át. 1526. szeptember 25-én a szultán tehát teljes udvartartásával együtt elhagyja Budát és a legrövidebb útvonalon, a Duna bal partján, délkeleti irányban visszavonulnak az Oszmán Birodalomba. Erősen valószínű, hogy mindezt a már ismertetett konstantinápolyi úton tették, természetesen hazafelé menet is végig rabolva, feldúlva minden útjukba eső települést.

Fosztogat a török - korabeli fametszet

1526-ban tehát még nem maradt tartósan itt a török térségünkben, de ettől kezdve a lakosságnak már sajnos nem lehetett nyugalma a városon folyamatosan átvonuló különféle hadak és a török portyázók miatt. A mohácsi csatavesztést követően az ország előbb kettő, majd 1541-et követően három részre szakadt. Mindezt megelőzte azonban a török 1529-es és 1532-es hadjárata. Mindkét említett évben Szulejmán szultán fő célja Bécs bevétele volt, ezt azonban soha nem sikerült elérnie.

A török hadak felvonulása a már ismert módon történt. Rabolva, fosztogatva haladtak keresztül az országon, felprédálva minden útjukba eső települést. Portyázó csapataik azonban a főseregtől távol, nem egyszer akár 200 kilométerre is lecsaphattak. A török sereg általában tavasz közepén-végén indult el a Balkánról, mivel az átkelés a Dunán és mellékfolyóin csak a tavaszi áradás levonulása után volt lehetséges. Ezt követően további hónapokra volt szükség, hogy a sereg felvonuljon Bécs alá, közben élelmiszert gyűjtsön be és hozzáfogjon a város ostromához. Ekkorra azonban már nyár végére, ősz elejére járt az idő, tehát mindössze néhány hetük maradt arra, hogy a várost elfoglalják, mielőtt a hidegre és csapadékosra forduló ősz beállta lehetetlenné teszi a további ostromot. Szulejmán tehát Bécs ostromakor versenyt futott az idővel és mindhárom próbálkozása során (1529, 1532, 1566) vesztett.

Városunk és lakossága azonban megszenvedte a török 1529-es és 1532-es hadjáratát is, igaz ekkor még mindig nem volt állandó "vendég" nálunk a török.

A három részre szakított ország uralkodói

Mindeközben hazánknak egyszerre két királya is volt Habsburg Ferdinánd és Szapolyai János személyében, illetve itt volt a kor szuperhatalma a világ legerősebb hadseregével, Szulejmán szultán vezetése alatt, akivel egyikük sem bírt. Hármójuk bonyolult diplomáciai és katonai manőverei jellemzik ezt a tizenöt évet, amelyben az egykor szebb napokat látott Magyar Királyság gyakorlatilag polgárháborúba és zűrzavarba süllyedt.

EGY ÉRDEKES FIGURA: MÓRÉ LÁSZLÓ

Balaszentmiklós városa ekkor azonban már csak nevében őrzi a Balák emlékét. A Bala család ugyanis valamikor a XV. sz. végén kihalt. A város birtokosa ebben az időben már az Egri csillagokból is ismert, kortársai által "Cigánybáró"-nak nevezett More vagy Móré László. Ezt a Hunyad megyei származású roma családot még Habsburg Albert király rövid uralkodása (1437-1439) idején említik meg először a források. Hamarosan nagyon komoly tisztségekre és tekintélyes birtokokra tesznek szert, többek között a Bala család kihalása miatt addigra "elgazdátlanodott" Balaszentmiklósra is.

Móré 1526-ban részt vesz a mohácsi csatában, ahonnan azonban megmenekül és felajánlja szolgálatait Habsburg Ferdinándnak. Egy szerencsés házasságkötés során 1529-ben megszerzett várpalotai kastélyát komoly erődítménnyé alakítja, ahol meglehetősen erkölcstelen életet él és valóságos kiskirályként viselkedik. Hadba vonulási kötelezettségét nem teljesíti egyik fél felé sem, később embereivel megtámadja Ferdinánd és János király hadait is, önkényeskedik, jobbágyait sanyargatja, a szomszédos birtokokat pedig fosztogatja. Mindez odáig fajul, hogy előbb János király, majd Ferdinánd is megvonja tőle nemesi jogait, birtokait és elfogatóparancsot adnak ki ellene. Móré azonban nem hajlandó átadni a várpalotai erődöt, így abból János király katonáinak (török segítséggel) komoly ostrommal sikerül csak kifüstölniük 1533. május végén. (Ezt, a valóságnak egyébként teljesen megfelelő epizódot örökítette meg Gárdonyi az Egri csillagokban.)

Szulejmán mindehhez szívesen nyújtott János királynak katonai segítséget, hiszen ezzel a tulajdonképpen az ő kegyéből uralkodó János szerez újabb dunántúli területeket és befolyást, természetesen Habsburg Ferdinánd kárára. A törökök egy akkor újnak számító módszer, az akna segítségével lerombolják az erőd falait és lerohanják a várat, ahonnan Móré az utolsó pillanatban, családját, gyermekeit, katonáit hátrahagyva elmenekül. Előbb szlavóniai birtokain tűnik fel, ahol viszont már János király emberei és a törökök is keresik. Innen a balaszentmiklósi kastélya felé veszi az irányt, de mivel akkor itt még csak a kastély áll, a vár nem, ezért üldözőivel a nyomában nem tölthet itt hosszabb időt. Utolsó menedéke kisnánai vára, amit egy újabb szerencsés házasság révén szerez meg, és amiben még jó egy évtizeden át húzza meg magát, és éli tovább megszokott, bűnös életét. Ezalatt katonáival portyákra indul, ahol rabol és fosztogat.

Móré László kisnánai várának romjai

A balaszentmiklósi kastély kezelője ekkoriban Gáspár nevű öccse, akinél az országos körözés alatt álló Móré László többször is megfordul. A sorsa akkor pecsételődik meg, amikor 1543 nyarán, egyik itt tartózkodása alkalmával Balaszentmiklós mellett katonáival kirabolnak egy Budára tartó török karavánt. Kiderül, hogy a karaván nem katonai célú, hanem a budai basa családtagjai, feleségei, gyermekei az utasok, akik közül a támadás során többen életüket vesztik. A budai basa azonnal bosszút esküszik és a közismerten kíméletlen janicsár tisztet, Kászon basát bízza meg azzal, hogy végleg számoljon le Móréval. Kászon egyszer ugyanis már megütközött vele. Ő volt az, aki tíz évvel korábban a várpalotai erőd ostromakor janicsárjaival lerohanta Móré romba dőlt várát. Móré akkor kicsúszott a keze közül, de elrejtett, mesébe illő kincsei mind a töröké lettek.

1543 szeptemberében érkezett meg tehát a Kászon basa vezette török sereg a kicsiny nánai "Rablóvár" alá. Móré ezúttal is cselhez folyamodott és igyekezett az időt húzni, próbálta a törököt lefizetni, pénzt és drága ékszereket dobált ki a várból az ostromló törökök elé. Ígéretet tett arra is, hogy a várban és a környező erdőkben elrejtett kincseihez vezeti Kászont, ha ezért cserébe futni hagyják, de Kászon hajthatatlan volt, és rövid idő alatt rommá lövette az aprócska erődöt. Móré ezúttal is a döntő rohamot követő zűrzavarban, török katonának öltözve próbált kereket oldani, de elfogták és a török kínvallatással kiszedte belőle kincsei rejtekhelyét, majd pedig rabláncon Isztambulba vezették, ahol a Héttorony fogja lett. Hosszú börtönévei alatt Szulejmánnak is felajánlotta szolgálatait, de a szultán nem bízott meg benne, ezért továbbra is fogoly maradt. Hogy a szultán iránti elkötelezettségét bizonyítsa, körül metéltette magát, felvette a muzulmán hitet és török ruhákban járt. Ezzel azonban csak fogolytársai és a hazai közvélemény megvetését vívta ki, ugyanis Szulejmán Móré kérvényeit válaszra sem méltatta.

Móré László további sorsáról nagyon keveset tudunk. 1554-ben még biztosan élt, ugyanis az akkor a Héttoronyba kerülő és az Egri csillagokból szintén jól ismert Bornemissza Gergely egri várkapitány még megemlíti őt, mint a Héttoronyban raboskodó magyarok egyikét. Halálának pontos időpontja, nyughelye ismeretlen.

1552 FORRÓ ŐSZE

De miként is érintette ez a cseppet sem nyugodt időszak Balaszentmiklós lakóit? Minden bizonnyal, aki tehette, békésebb környékre menekült, a Felvidékre vagy Erdélybe. Az itt maradottakat pedig folyamatosan zaklatták és fosztogatták hol az egyik, hol másik fél átvonuló katonái.

Hogy a zűrzavaros viszonyoknak véget vessen, illetve Erdélyt és a Magyar Királyságot megbízhatóan maga mellé láncolja, Szulejmán 1541-ben újabb hadjáratot vezet Magyarországra és a mohácsi csata 15. évfordulóján, 1541. augusztus 29-én ellenállás nélkül megszállja Buda várát. Ezzel kezdetét veszi a tartós török megszállás a Magyar Királyság területén. Ekkorra azonban János király már halott. Utóda az ezidőben még mindössze egy éves gyermeke, János Zsigmond. Helyette azonban édesanyja, Izabella királyné kormányoz, akinek politikai tanácsadója a roppantul tehetséges és ravasz diplomata, az esztergomi érsek, Fráter György, vagyis György barát.

Újabb egy évtized telik el tehát szövevényes politikai-diplomáciai manőverekkel. Gyakorlatilag állóháború alakul ki Habsburg Ferdinánd és Izabella királyné között. A török eközben akadálytalanul sarcolja az ország középső részét. Ferdinánd azonban 1551-re megunja György barát diplomáciai-politikai trükkjeit és 1551. december 17-én alvinci kastélyában bérgyilkosokkal megöleti a pálos szerzetes, esztergomi bíboros-érsek politikust.

Erre megtorlásul Szulejmán bűntető hadjáratot indít Magyarország, elsősorban Habsburg Ferdinánd által birtokolt területei ellen. A szultán nem kegyelmez azonban az Erdélyhez, vagy az Izabella királyné fennhatósága alá tartozó területeknek sem. A háború költségeit és a szultán haragját mindenkinek viselnie kell...

Török kőágyúgolyók a szolnoki vár ásatásán. A vasgolyó eredete nem ismert. (Sebők Emília felvétele)

1552 tehát a török megszállás egyik forró pontja, tulajdonképpen a klasszikus végvári háborúk kezdete. Nyár közepén ugyanis kettő, egyenként is tekintélyes török hadsereg kel útra, hogy a Magyar Királyság védelmi vonalát jelentő végvár-rendszert összezúzza és ezzel végre biztos és nyugodt bázist hozzon létre a szultánnak a Bécs ellen vezetett következő hadjáratához. Ehhez szükség volt arra, hogy a felvidéki és erdélyi gazdag bányavárosok vagyona (hadisarc és adó formájában) a szultán kezében landoljon, illetve az ország középső területein béke legyen, ahol a szultáni fősereg kitelelhet és ahonnan a Nyugat-Európa elleni hadjáratokra felvonulhat.

A török fősereg Kara Ahmed pasa, Szulejmán szultán sógora vezetésével a Balkánról indul útnak 30-50 ezer fővel és Temesvár bevétele után (a már említett konstantinápolyi úton) térségünkön áthaladva érkezik meg Szolnok alá. Közben a már megszokott módon, a török rabol és fosztogat, amerre jár.

Ezzel nagyjából egyidőben Budáról is útnak indul egy 10-12 ezer főt számláló török sereg, Hadum Ali budai pasa irányítása alatt, amely Hont és Nógrád vármegyéket, illetve a Mátraalját fosztogatja. Ők Drégely elfoglalása után, augusztus végén érkeznek Szolnokra elsőként, majd szeptember 2-án Erdély, azaz Balaszentmiklós felől csatlakozik hozzájuk Kara Ahmed vezír is tengernyi hadával. A két török sereg egyesül, amely így már 50-60 ezer (de nem kizárt, hogy 75 ezer) főt számlál. Két napi ostromot követően a vadonatúj és tekintélyes méretű, de szinte védtelen Szolnok elesik, mivel az 1400 főnyi védősereg nagy része megszökik a várból. Nyáry Lőrinc várkapitány és 50 embere marad mindössze az erődben, akik szeptember 4-én kitörnek, de rövid harcot követően a törökök elfogják őket.

Néhány héttel később ezzel az egyesített török sereggel néz szembe Dobó István egri várkapitány, a maga 2000 emberével. A török sereg azonban sikertelenül ostromolta a "Felvidék Kapuját", vagyis Eger várát. A Gárdonyi Géza remekművéből közismert ostrom október 18-án, a török sereg kudarcával ér véget, akik visszavonulnak a hódoltsági váraikba téli pihenőre. A nyilvánvaló kudarc ellenére Kara Ahmed vezírrel Szulejmán szokatlanul megbocsátó. Nem kap azonnal selyemzsinórt, csak három évvel később fojtják majd meg a szultán parancsára.

                                                     Forrás: Középiskolai Történelmi Atlasz, Cartographia 2002.

Ezekben a hetekben-hónapokban veszi kezdetét a balaszentmiklósi palánkvár építése, amely jelenlegi ismereteink szerint csak egy kicsivel volt kisebb, mint az egri vár. Bár írásos forrásaink ebből az időszakból nincsenek, de erősen valószínű, hogy Kara Ahmed Szolnok ellen vonuló serege már hagyott itt hátra egy kisebb helyőrséget, akik már az írásos emlékekben is megemlített Bala-Móré kastélyba vették be magukat. Feladatuk a Szolnokot ostromló fő erők hátának biztosítása, illetve az Erdélyből jövő forgalom ellenőrzése volt. Ez a kastély azonban nem a korabeli városközpontban állt, hanem attól kissé távolabb, Ny-i irányban a Tinóka magas partján. Sejtéseink alapján valahol az óvodaépítéssel most megbolygatott terület közelében állhatott, és később ez lett a palánkvár központi épülete. Eköré a kastély köré épült tehát a törökök balaszentmiklósi palánkvára, amelynek építéséhez 1552. szeptember legelején foghattak hozzá és erősen valószínű, hogy még a tél beállta előtt be is fejezték azt.

Az építkezéshez a török a környéken fellelhető összes építőanyagot és munkaerőt igénybe vette. Ennek esett áldozatul például, az addigra már többször kifosztott tenyői monostor épületegyüttese, illetve a miklósi határban található tucatnyi kistelepülés épületei is. A török ugyanis összeterelte a lakosságot ezekről az aprócska, mindössze néhány házból álló településekről és Balaszentmiklóson, illetve a török palánkvár mellett telepítette le őket.

Szekeres Barnabás


(A Törökszentmiklósi Értékek Klubjában 2020. január 28-án tartott előadás alapján., annak kibővített, szerkesztett változataként.)