MI LEGYEN A LENIN-SZOBORRAL?

A Múzeumok éjszakáján (2017-ben), a Butyka Béla Helytörténeti Gyűjtemény udvarán, egy félreeső helyen találkoztunk Leninnel... AZ UTOLSÓ SZOBOR... címmel tartott előadást az érdeklődőknek Csőke Tibor helytörténet-kutató könyvtáros, miközben a "főszereplő", Lenin monumentálisnak is mondható szobra ott feküdt mellettünk a porban.¹ 

Mindenképpen különös érzés volt, főként azoknak, nekünk, akik még láttuk ezt az alkotást eredeti helyén, a Kossuth út és Táncsics utca kereszteződésében, ott ahol most az Újratelepítési emlékmű áll.

Kevés dologban mondhatjuk, hogy Törökszentmiklós élen jár az ország többi településével összehasonlítva, de ebben igen, csak inkább fordítva: Nálunk avatták fel az ország utolsó Lenin-szobrát 1987. november 7-én, vagyis az akkor még ünnepelt Nagy Októberi Szocialista Forradalom (emlékeztek? a NOSZF!) 70. évfordulóján. Ma már tudjuk: kétes dicsőség...Ennek pedig az idén lesz 30 éve!

1987 őszén már nyíltan jelentkeztek a szocializmus rendszerének repedései, az MSZMP-n belül meggyengült a Kádári-hatalom és megkezdődött az ellenzék mozgalmi szerveződése. Csőke Tibor viszont, amikor a szoborállítás körülményeiről szólt, hangsúlyozta, hogy mindezek a változások vidéken akkor még nemigen vagy jóval kevésbé voltak érezhetők.

Pató Róza, a szobor helyi születésű alkotója nemrég egy interjúban, amelyet Pásztor Gábor készített vele, így emlékezett: "Én nem akartam Lenin-szobrot készíteni, egészen mást szerettem volna. Egy rácsait szaggató férfialakot képzeltem el, amit kicsiben meg is csináltam, s ott volt az ÁFÉSZ elnökének, Mász Imrének az irodájában. Hogy mi lett a sorsa, nem tudom. De az akkori tanácselnök ragaszkodott Leninhez, így hát azt csináltam meg." 

Az emlékezet sok minden meg tud szépíteni...Mert ugye azt elég nehéz elhinni, hogy akkoriban reális terv lett volna egy rácsait szaggató férfialak köztéri szobrának felállítása. A helyi emberemlékezet pedig azzal is vitatkozik, hogy valóban a tanácselnök szándéka lett volna a Lenin-szobor állítása. Csőke Tibor előadásában is azt hallottuk, hogy valójában Papp Lajos, a városi pártbizottság első titkára akarta leginkább a Lenin-szobor állítását.

A megyei pártbizottság lapja, a Szolnok Megyei Néplap november 4-én előzetest adott le a szoboravatásról, majd a november 7-ei lapszámban hosszú szobrász-portré interjút jelentettek meg Pató Rózával. Ott jelent meg ez a kép az alkotásról:

Csőke Tibortól sok érdekes információt hely- és kortörténeti érdekességet tudhattunk meg a szobor rövidke története kapcsán. Merthogy ebben is rekorder lett a városban csak egyszerűen Lenin-nek nevezett mű: az ország legrövidebb ideig, mindössze 2 év 4 hónapig köztéren álló Lenin-szobra volt a miénk! A rendszerváltás szele - a többi sorstársához hasonlóan - gyorsan elsodorta talapzatáról: 1990 elején leemelték helyéről és most a múzeum kertjében várja sorsa újabb fordulóját.

 Mert mi is legyen ezzel kb. 2,5 méter magas bronz alakkal, ami mégiscsak egy szobrászati alkotás?

A már hivatkozott interjúban Pásztor Gábor erről is kérdezte a művészt:

"- Az anyagot, a bronzot nem tudnád újrahasznosítani?

- Hogyne tudnám, de a szobor, így a beledolgozott bronz sem az enyém, hanem a városé, az önkormányzat rendelkezik vele. Én felajánlottam az előbbi és a mostani önkormányzatnak is, hogy anyagából készítek egy egész alakos figurát, egy víztükörbe néző fuvolást, a megfelelő helyet is kinéztem, de korábban sem támogatták az elképzelést, s úgy tűnik, most sem rajonganak az ötletért. Hogy anyagi vagy egyéb okok miatt: ki tudja."

A múzeumi kertben viszont más elképzelés kapott inkább hangot arról, hogy mi is legyen Lenin-nel, a mi Leninünkkel. Ha már eddig nem került el valamelyik szoborparkba, amelyik a kommunista időszak emlékeinek bemutatásával foglalkozik, akkor őrizzük meg mi itt, városunkban. Ne olvasszák be, ne lényegüljön át az anyaga valami mássá. Kapjon helyet a múzeumban, kellő kortörténeti magyarázatokkal. Magyarország utolsóként felállított Lenin- szobra is a helyi történelmünk része!

Sebők Emília


¹ Csőke Tibor "25 éve állították fel Magyarország utolsó Lenin-szobrát" című írása a 2012. évi Törökszentmiklósi Kalendáriumban jelent meg.