LETARTÓZTATÁS HELYETT LAKHELYELHAGYÁSI KORLÁTOZÁS

Fehér Petra, városunk fideszes önkormányzati képviselője és K. Ferenc letartóztatása akár már a mai napon megszűnhet! - erről adott tájékoztatást a Fővárosi Törvényszék szóvívő bírója, dr. Szabó József Tamás. Bár a Központi Nyomozó Főügyészség azzal az indítvánnyal fordult a Budai Központi Kerületi Bírósághoz, hogy hosszabbítsák meg a fogva tartásukat további két hónappal, a bíróság mindkettejük kapcsán elutasította ezt a kezdeményezést. A bírósági döntés magyarázataként az szolgál, hogy a nyomozó hatóság elvégezte az ügyben szükséges nyomozati tevékenységet, a továbbiak nem igénylik a gyanúsítottak letartóztatásban tartását. (Mivel a négy terhelt közül a másik két személyre eleve nem is volt a letartóztatás meghosszabbítására vonatkozó indítvány, ők már szabadlábon vannak.) 

Azt azonban nem mondhatjuk, hogy Fehér Petra és K. Ferenc a szó szoros értelmében szabadlábra kerül - még ha ez ironizálásnak is tűnhet - mivel a bíróság megállapította, hogy esetükben a megszüntetett letartóztatás helyett más, személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedésre van szükség. Nem azért, amilyen megfontolásból korábban a letartóztatásukat elrendelték, vagyis a bizonyítás megnehezítése, a szökés, elrejtőzés veszélye miatt, mivel ilyen módon már nem tudják befolyásolni a nyomozás eredményességét, hanem azért, mert a büntetőeljárási cselekményeknél való jelenlétük másként nem lenne biztosítható. Ennek érdekében a letartóztatás helyett a bíróság a két terhelt bűnügyi felügyeletét, ennek is a legszigorúbb változatát rendelte el 4 hónapra.

A szigorú bűnügyi felügyelet esetükben azt jelenti, hogy az általuk erre a célra megnevezett ingatlant csak külön engedéllyel hagyhatják el, mozgásukat nyomkövető technikai eszközzel fogják ellenőrizni. De annyiban az sem teljesen a gyanúsítottak (merthogy továbbra is azok, csak a velük szembeni kényszerintézkedés változott!) szabad döntése, hogy mely ingatlanhoz legyenek ilyen módon kötve, mert annak a lakhelynek alkalmasnak kell lennie a kényszerintézkedés foganatosítását biztosító szükséges technikai eszközök, a jeladó készülékek telepítésére. A szóvívő bíró azonban arról is beszámolt, hogy a döntés meghozatala előtt az ingatlan tekintetében igazolásra került, hogy az alkalmas a bűnügyi felügyelet nyomkövető eszközzel történő végrehajtására.

Mivel Fehér Petra továbbra is változatlanul helyi önkormányzati képviselő városunkban és a megyei közgyűlés tagja, különösen fontos körülmény, hogy a gyanúsítottak a meghatározott ingatlant csak külön engedéllyel hagyhatják el. Ezt a külön engedélyt a nyomozást folytató ügyészség adhatja meg.

És hát nem is vehetik könnyen ezt az új helyzetet, mert ha megszegik a vonatkozó, a mozgásukat korlátozó előírásokat, akkor - a szabályszegés súlyosságától függően - rendbírsággal sújthatók, de akár ismét letartóztatásba is kerülhetnek.

Sebők Emília


Az indítókép a T1 Térségi Televízió videófelvételéből kivágás.