KSZSZK - HAMAROSAN A JÁRÁSBÍRÓSÁG ELŐTT

Szétlopták a szociális központot a törökszentmiklósi polgármester asszony emberei, majd közpénzből rendezték a közel 52 milliós büntetést. - ez volt egy interneten megjelent és ma is megtalálható cikk címe 2014.07.27-én. Az akkori, Fideszes városvezetés emlékezetesen nagy botránya volt ez annak idején, meg is járta a nyomtatott és az on-line sajtó számos szegletét.

De hogy sokan emlékeznek még a Kistérségi Szociális és Szolgáltató Központnál (KSZSZK) történt visszaélésekre és ezzel összefüggésben a Fidesz-vezette önkormányzat szociális érzéketlenségére, az kiderült a mostani kampányidőszakban. - Hangsúlyosan Budai Ferenc Fidesz-KDNP általi polgármester-jelöltsége kapcsán, aki akkoriban a képviselőtestület meghatározó tagja, bizottsági vezetője volt. Felemlegetik az emberek például, hogy az akkori városvezetés a hajléktalanszálló lakosait egy disznóólba száműzte, meg azt is, amikor a KSZSZK megbízott vezetője egy nyolchónapos terhes, hajléktalan kismamát anyaotthoni elhelyezést ígérve, végül is egy budapesti hajléktalanszállón tett ki...

A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) már 2011-ben tapasztalta, hogy a KSZSZK-nál rendszeresen nem stimmelnek a számok, mindig jóval több ellátott van beírva a könyvekbe, mint amennyien valójában igénybe veszik a szolgáltatást. Ezen közben pedig a ténylegesen ellátottak azt tapasztalták, hogy egyre kevesebb időt fordíthat rájuk a gondozónőjük, mert - ez volt a központban kapott és továbbadott magyarázat - nincs pénz az ellátásra, nincs pénz a gondozónők megfizetésére... Így a gyakorlott, ápoltjaik által nagyra becsült gondozók szállingóztak is el a KSZSZK-tól.

Fontos megemlíteni, hogy a Kistérségi Szociális és Szolgáltató Központot (KSZSZK) a Törökszentmiklós Térsége Többcélú Kistérségi Társulás alapította, amelynek dr. Juhász Enikő, a város Fideszes polgármestere volt az elnöke.

ELLENŐRZÉSEK - VISSZAFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGEK

A Magyar Államkincstár (MÁK) két ellenőrzést bonyolított le a KSZSZK-ban, és mind a két időszakra vonatkozóan visszafizetési kötelezettséget állapított meg szabálytalan pénzfelhasználások miatt. Tekintve, hogy a város honlapján a testületi ülések előterjesztéseiben és jegyzőkönyveiben nagyon nehéz keresni, képviselői visszaemlékezésekből származó információ, hogy az első MÁK-vizsgálat nyolcvanmillió forint körüli visszafizetési kötelezettséget rótt a város önkormányzatára, amelyet azonban nem kellett saját büdzséből állni, az önkormányzatokat felügyelő Belügyminisztérium a már hozzá leosztott központi költségvetési forrásból fedezte.

A második "büntetési tétel" volt a sokat emlegetett ötvenegymillió forintos visszafizetési kötelezettség, amelyet azonban már az önkormányzatnak saját zsebből kellett kiizzadnia. Idézet a vonatkozó határozatból: "Törökszentmiklós Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Államkincstár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság Államháztartási Irodája 20796/9/2014. iktatószámú határozatában foglalt visszafizetési kötelezettség teljesítését a 2014. évi költségvetés általános működési tartaléka terhére biztosítja."

A két MÁK-ellenőrzés között pedig, önkormányzati felkérésre, egy könyvszakértő is lefolytatott egy ellenőrzést a KSZSZK-nál, a hiányosságok teljes körű megszüntetésének megalapozására. Ez a szakértő borította ki a bilit a lopásokról, csalafinta vásárlási elszámolásokról stb. Sajtóban megjelentek szerint ezt követően már büntetőfeljelentést tett az önkormányzat ismeretlen tettes ellen vagyoni hátrány okozása, költségvetési csalás, hűtlen és hanyag kezelés, valamit sikkasztás megalapozott gyanúja miatt.

A MÁK a könyvvizsgálói revízió után folytatta le második vizsgálatát, mivel az első, a 2013 vége felé megkezdett átfogó, a 2010. januártól - 2013. októberig tartó időszakra vonatkozó ellenőrzéskor egyértelművé vált, hogy nemcsak a kijelölt időszak problémás a KSZSZK pénzfelhasználásában, azon jóval túl terjed a gond. A Magyar Államkincstár (MÁK) a második vizsgálat eredményeként állapította meg, hogy a KSZSZK jogosulatlanul költött el 51 millió forint juttatást.

De mire ment el az a sok pénz egy szociális ellátónál, amely ráadásul az ellátást egyre gyatrább színvonalon végezte? Ki hinné?! Például ékszerekre, parfümökre, gyorsan leselejtezett mobiltelefonokra! Létfontosságú dolgok, nyilván, az öregek, otthon ápolt betegek ellátásához... Miközben a szakmájára nézve orvos polgármester volt a Kistérségi Társulás elnöke...

Forrás: hirarena.com 2014-07-27

BÜNTETŐELJÁRÁS

A történetnek azonban itt még nincs, nem lehet vége, mivel a szociális ellátónál elkövetett pénzügyi visszaélések miatt - már az akkori új, Markót Imre polgármester által vezetett önkormányzati testület 2014. decemberi határozata alapján - a város az ügyben (ismételt) feljelentést tett ismeretlen elkövetővel szemben.

A büntetőeljárási folyamat tehát elindult és mostanáig a következőkre jutott:

  • A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvívőjétől kapott tájékoztatás szerint: "Az ügyben a JNSZ Megyei Rendőr-főkapitányságeljárást folytatott jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt K. Aranka és társa ellen. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat 2018. április 27-én a Szolnoki Járási Ügyészség részére megküldte."
  • Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség sajtószóvivője a következő szakaszról ezt nyilatkozta: "A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság által nyomozott ügyben a Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészség (mai elnevezés szerint Szolnoki Járási Ügyészség) 2018. május 31-én vádiratot nyújtott be két személlyel szemben a Szolnoki Járásbírósághoz jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt. Jelenleg is folyamatban van a büntető eljárás a bíróságon. Több ügy került egyesítésre, melyekben több vádlott is szerepel. Következő tárgyalás 2019. november 12-én lesz. A bírósági tárgyalás nyilvános, zárt tárgyalás nincs elrendelve."


Tehát: Folytatása következik! És nyilvános!


Sebők Emília

Az indítókép a szerző felvétele.