KÖTI MENTE MAGAZIN! DE MIBŐL?

Boldog István, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselő-jelöltjének magánszáma

Amióta tart a választási kampányidőszak, rendre jönnek a postaládánkba a pártok propaganda anyagai, szórólapjai. Az ellenzéki pártok szóróanyagai jellemzően szerény kivitelűek, szerény nyomdaköltséggel előállítottak. Mivel a pártok gazdálkodása törvényességének ellenőrzésére az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jogosult, azzal itt nem is foglalkozom, hogy ezeket a költségeket hogyan, miből finanszírozták, finanszírozzák.

Csakhogy tegnap két kiadványt is kaptunk egyszerre. Az egyiket a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség adta ki, felelős kiadó és felelős szerkesztő: Kubatov Gábor pártigazgató. Küllemében a legrosszabb bulvárlap minőségben, de nagy napilap formátumban lett előállítva, és nyilván választókörzetenkénti mutációkat nyomtattak, mert a hozzánk érkezett példányon Boldog István, az eddigi és mostani Fideszes országgyűlési képviselő/-jelölt mosolyog a Hajrá, Magyarország! cím mellett, és a középső két tüköroldal is őt népszerűsíti. Nincs is ezzel semmi baj. Kampány van. Egyebekben pedig, lásd mint fenn!

A másik kiadvány a KöTi Mente Magazin, amit kaptunk. Ha szépnek, igényes kivitelezésűnek nem is mondható, de mindenképpen drágább nyomdai termék, mint az eddig említettek: A4-es formátumú, irkafűzött színes magazin 12 oldalon. Az impresszum szerint megjelenik negyedévente, 40 ezer példányban! Egy ilyen megjelenés bruttó nyomdai költsége kb. 1,5 millió forint, ehhez jön még a felhasznált fotók, a grafikai tervezés, a nyomdai előkészítés stb. költsége és a házhoz kézbesítési díj. Mindez négyszer egy évben; a 2016-os indulás óta ez már a 10. szám, a Körös-Tisza Térség Közéleti-Kulturális kiadványaként.

Merthogy valamikor 2016 nyarán mutatkozott be ez a lap, akkor kaptuk először a KöTi Mente Magazint mint a Körös-Tisza Térség Ingyenes Magazinja mutatványszámát. Kiadóként induláskor még a kétpói székhelyű MÉDIATÁR Alapítvány szerepelt az impresszumban, a lap legfontosabb adatait közlő részben. A címoldalon Boldog István képviselő volt látható betyárgúnyában, ám ez akkor még nem volt különösebben feltűnő, hiszen a belső oldalakon olyan anyagok voltak, mint például a szóban forgó térség településeinek - köztük Törökszentmiklós -, bemutatása. Lehetett hinni, hogy itt valóban valamilyen térségi közösségi célt szolgáló kiadvánnyal gazdagodunk.

Aztán felénk elapadt a "forrás", mi legközelebb valamikor tavaly kaptunk újra KöTi Mente Magazint, amely viszont már egészen más képet mutatott, jobbára Boldog István szereplései töltötték meg az oldalakat. És akkor itt van most ez a legfrissebb lapszám! Ahogy a sajtóban mondani szokás: faltól falig Boldog István országgyűlési képviselő és -jelölt szerepel benne, bár két oldal Húsvétolást is olvashatunk! Megszámoltam, összesen 34 fotón látható a lapban a képviselő! Egyébként pedig többnyire a térség elmúlt nyolc év alatti fejlődését bizonyítani hívatott táblázatok, grafikonok, képek töltik meg az oldalakat. (Hogy ezek közül melyik mennyire felel meg a valóságnak, nem kívánom elemezni, mások megtették, megteszik.) A beköszöntőben pedig a képviselő "Tisztelt Választópolgár!" megszólítással él.

Egyértelmű tehát, hogy itt önmagában is, nemcsak a párban kézbesített Fidesz-lappal együttesen, egy kampánykiadványról van szó! Ez pedig azért érdekes, mert az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek finanszírozására is vannak jogi előírások. A választási kampány költségeinek jelöltenkénti korlátozására is van például törvényi korlát, de ennek betartását majd vizsgálják meg az illetékes állami szervek, ha Boldog Istvánnal kapcsolatban esetleg felmerül a gyanú, hogy túllépte ezt a keretet. Minket, ebben a választási körzetben élőket inkább az érdekelhet, hogy valójában milyen szervezet a lapot kiadó, finanszírozó KÖTI Mente Egyesület, és miből fizeti a kiadvány költségeit.

Nem könnyű az Egyesület nyomára jutni a Civil szervezetek közhiteles névjegyzékében, mivel a rövidített neve csöppet eltér attól, ami a lapon szerepel, a bírósági nyilvántartásban KötiMenti Egyesület a rövidített elnevezése. A szervezet teljes megnevezése: Körös Tisza Menti Településfejlesztő Egyesület, amely 2016-ban létesült Kétpó székhellyel. Az Egyesület elnöke Fehér Petra, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés tagja a Fidesz-KDNP képviseletében.

Az egyesület cél szerinti hivatalos besorolása: "településfejlesztési és lakásügyi tevékenység (pl. helyi és regionális településfejlesztés, kommunális és közlekedésfejlesztés, közösségfejlesztés, ingatlantulajdonosok szervezetei, lakásellátás javítása)". A cél szerinti leírás pedig: "A Körös Tiszamenti Településfejlesztő Egyesületet magánszemélyek hozzák létre elsősorban a térségi kapcsolatok erősítésére, helyi erőforrások felkutatására, pályázatok előkészítésére, a regionális és kistérségi szempontokból fontos fejlesztések támogatására, az ehhez kapcsolódó tevékenységek koordinálására, hazai és nemzetközi pályázati lehetőségek felkutatására, közös területfejlesztési programok kialakítására és megvalósítására."

Első kérdés, hogy: A teljességgel elfogadható, társadalmilag fontosnak minősíthető alaptevékenységek körében mit is végzett ez a szervezet az elmúlt időben? Nem kényeztet el bennünket a szervezet neten is elérhető információkkal! Saját honlapjukat nem találni, a legnagyobb közösségi oldalon pedig 2016 végiek a bejegyzéseik, amelyekben karácsonyi élelmiszer csomagok osztásáról számolnak be! Van ugyan egy hivatalosan közzétett pénzügyi beszámolójuk a 2016. évről, de ebben tevékenységi beszámoló érthetően nincsen.

Árulkodó viszont, hogy Tiszakürt 2017. február 2-án megtartott önkormányzati képviselő-testületi ülésén Fehér Petra egyesületi elnökként hangsúlyosan az élelmiszercsomagok osztásáról és a KöTi Mente Magazinról beszélt. A térségi fejlesztésekkel kapcsolatban - a jegyzőkönyv szerint - úgy fogalmazott, hogy: Esetleg (sic!) segítene az Egyesület az itteni településvezetőknek, hogy pályázatok útján minél több fejlesztés jöjjön a Tiszazugba. No comment...

A második kérdés pedig, hogy: A KöTi Mente Magazin megjelentetése lazán, de talán beleilleszthető az Egyesület tevékenységi körébe (végül is kommunikálni kell a nem tudni milyen tevékenységet...). De ez a mostani, 2018. március (10. szám), amely nyilvánvalóan Boldog István kampánykiadványa, ennek megjelentetése mennyiben illeszkedik az Egyesület profiljába és mennyire fér bele a pártfinanszírozás szabályaiba?

Harmadik kérdés, amelyre az ÁSZ figyelemfelhívó tájékoztatása ad alapot: A választási eljárásról szóló törvény alapján választási kampányidőszakban politikai hirdetést csak azok a sajtóterméknek minősülő és a hatósági nyilvántartásban szereplő orgánumok tehetnek közzé, amelyek hirdetési árjegyzéküket előzőleg megküldték az Állami Számvevőszék részére. A számvevők honlapján lévő ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁS 2018. - NYOMTATOTT SAJTÓ ÁRJEGYZÉK cím alatt viszont nem találni a KöTi Mente Magazint a felsorolásban!

Negyedik kérdés, hogy: Miből is finanszírozza az Egyesület a lapkiadást? A 2016-os alapításkor mintegy 1,6 millió forint saját tőkével indultak és már abban az évben kaptak a térségi önkormányzatoktól 4,4 millió forint költségvetési (közpénz) támogatást. Szelevény község önkormányzati képviselő testülete például 2016 októberében 1,2 millió forint támogatásról döntött, kifejezetten a Magazin megjelentetése érdekében, amely úgymond népszerűsíti a településüket. Tiszakürtön pár hónappal később ugyanezen okból határoztak arról, hogy 800 ezer forinttal támogatják a magazin kiadását. Törökszentmiklós költségvetéséből azonban nem költött az önkormányzat egy forintot sem a Magazin támogatására!

De hogy a támogatásként befolyó pénzeket milyen módon kezelik, az is érdekes kérdés, mivel a bírósági nyilvántartás "A szervezet számláját vezető pénzforgalmi szolgáltatók" rovatában az szerepel, hogy: A szervezetnek nincs bejegyzett pénzforgalmi szolgáltatója!

Ha a fenti kérdésekre nincsenek is válaszaink, a begyűjtött információk némi következtetésre talán mégis módot adnak a címben feltett kérdés megválaszolásában: KöTi Mente Magazin! De miből?

Sebők Emília