KALANDTÚRA SURJÁNY ÚTJAIN

Surjány útjain járni felér egy kalandtúrával, mióta a szennyvízcsatorna építése tart a településen.

Voltam ott, amikor éppen a térdig érő sárral küzdöttek, most meg azért küzdenek, hogy a csatorna építésének befejeztével az útburkolat eredeti állapotnak megfelelő helyreállítása rendben megtörténjék.

Ma déltájban azt láttam a Kőrisfa utcában, hogy nagyon is szépen megtörtént már a visszaaszfaltozás az úttestnek azon a részén, ahol a csatorna elhelyezése miatt felbontották. Mellette pedig az útpadkát, ahogy azt kell, feltöltötték földdel. És több helyen találkoztam kivágott részekkel, ahol az útburkolat pótlása még várat magára. De hát ez itt még munkaterület, majd ez lesz a következő munkafázis, gondoltam...

A látvány azonban ennyiben csalóka: a helyiek elmondása szerint a burkolatkivágások azokon a részeken történtek - a Polgármesteri Hivatal Műszaki osztályának jelzésére - ahol elfogadhatatlanul rossz minőségben csinálták meg az útburkolat helyreállítását, ezért most újracsinálják... 

Azt viszont el kell fogadniuk az érintett településeken élőknek, a surjányiaknak is, hogy magasabb minőségű út kiépítésére nem, csak az eredeti állapot helyreállítására köteles a kivitelező.

Egy, a több kivágás közül, ahol újra kell aszfaltozni!

De mikor? - kérdezik az ott élők. Mert megjelennek a munkások, megcsinálnak egy szakaszt, majd pár napra eltűnnek, ezért nagyon lassan halad a befejező helyreállítás (is). Igen, mindenütt ezt hallani, és nemcsak ott, ahol a STRABAG a kivitelező, mint itt. Mert nincs elegendő munkás, ezért azt a néhány embert ide-oda vezénylik, hogy egy kicsit minden megkezdett projekten haladjon a munka. És hogy már egy ilyen, korábban nagy szakmai elismertségű cégnél is kifogásolható esetenként az elvégzett munka minősége? Igen, mert a munkaerőhiány közepette nem nagyon válogathatnak, hogy milyen embereket vesznek fel vagy milyen alvállalkozóra bíznak egyes munkálatokat.

Még egy kis idő és türelem, és reméljük, Surjányban jó utakon járhatnak! Így nemcsak a csatornázás, hanem az eredetinél valamivel talán mégiscsak jobb utak javítják majd a lakosság életkörülményeit.

DE. Mert de az mindig van: Olyan panaszt is hallottam, hogy az elkészült utakra súlykorlátozást kellene bevezetni, mivel most az ott élő vállalkozók akár nehéz kamionnal, teherautóval is behajtanak, amire nincs ez az útburkolat felkészítve, ezért törik, reped. Ahhoz meg keskeny is, hogy aztán két fuvar között meg hétvégén az úton tárolják ezeket a nagy járműveket, megnehezítve a többiek közlekedését. 

És majd ha már szépen kész lesz minden, itt is számon lehet kérni a lakosoktól, hogy a házuk előtt maguk tartsanak rendet. Mert ezt is remélik beszélgetőpartnereim...

Sebők Emília

A képek a szerző felvételei.