ÁPRILIS 11. - A MAGYAR KÖLTÉSZET NAPJA

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Lett is volna ebből az alkalomból most is, nálunk is Maratoni versolvasás és Városi versmondó verseny. Sajnos a koronavírus-veszély ezt is elsodorta. De otthon mindenki olvashat verseket.

Én most itt egy méltatlanul elfeledett földinktől, Szélpál Árpádtól idézek be egy költeményt, aki 1897-ben született Törökszentmiklóson, és ma már itt is csak kevesen ismerik a nevét. Igaz, nagyon fiatalon, 1915-ben került fel Pestre. Az 1920-as években a Népszava újságíró munkatársa volt, de a lap is pár évvel ezelőtt mintegy szabódva írt Szélpál Árpádról, mert már a szerkesztőségi utódok is a feledés homályából kellett visszahívják emlékét. Az 1930-as évek végén a Népszava tudósítójaként érkezett Franciaországba, és utána már ott élt 1987-ben bekövetkezett haláláig.

Szülővárosában Fehér Imre, a Bercsényi Miklós Gimnázium tanára gondozta emlékét, nem is véletlen a Népszava cikk címválasztása, hiszen Szélpál Árpád irodalmi munkásságáról A feledés homályából címmel jelentetett meg tanulmányt Fehér Imre a Helyismereti füzetek sorozatban.

Sajnos, azt nem jegyeztem fel, mikor írta Szélpál Árpád az alábbi költeményt a part aljáról, az otthonról. De esetében ez talán nem is annyira fontos, mert annyira erősen őrizte emlékeit, a szülőhelyhez való kötődését, hogy az 1984-ben megjelent Forró hamu című emlékiratára is igaz, amit a magyar nyelvű versesköteteiről mondott egy itthoni költőtárs: "Kísértetiesen, pontosan megőrzött emlékvilág". Ajánlom is mindenkinek a könyv elolvasását. De most elébb ezt a verset: 


Az indítóképen József Attila mellszobra látható, amely verses háttérrel az Ipolyi Közművelődési Központ könyvtári részében található. Alkotója szintén törökszentmiklósi származású művész: Gácsi Barna szobrász. Saját magáról ezt írja honlapja bemutatkozó részében: 

"1969. március 11-én születtem, Törökszentmiklóson. Itt végeztem általános és középiskoláimat is. 19 évesen azon töprengtem, hogy mit is kellene csinálnom, mi az életfeladatom. Sokat jártam könyvtárba. Nagyon szerettem sétálni a könyvek között, és vakon levenni a polcról egyet, mert úgy gondoltam, hogy talán ez a könyv üzenetet közvetít számomra.

Egy ilyen pillanatban, villámcsapásszerűen alakult ki a művészettel a kapcsolatom. Kezembe került egy szobrokkal teli kiadvány. Mintha áramütés ért volna. Azonnal éreztem, hogy ez az, amit csinálnom kell, sőt, pontosan tudtam, hogy képes vagyok erre a feladatra."


Az összeállítást készítette: Sebők Emília